Banner

"Agresszíven, és sikerre éhesen"

Szerző: objektív | 2017-01-20 20:51:00

A Vasas Akadémiát fogadja az Aluinvent DVTK szombaton este fél hattól a Generali Arénában. A találkozó előtt Maikel López vezetőedző beszélt várakozásairól, illetve bemutatkozott az új igazolás Tierra Ruffin-Pratt is.

Maikel López: - Mivel az év első mérkőzése után rögtön szabadnaposak voltunk, ennek megfelelően építettük fel a felkészülés programját. Az első két nap az erőnlét fejlesztéséről szólt, majd három napon keresztül a Cegléd ellen látott hibákat igyekeztünk kijavítani. Miután megérkezett Tierra, kezdetét vette az ő beépítése a csapatba, csütörtök óta pedig kifejezetten a Vasas ellen készülünk. Ellenfelünk a bajnokság egyik meglepetése, tavaly az egész pontvadászatban mindössze két győzelmet arattak, és csak a létszámemelés miatt maradtak az élvonalban. Idény viszont már a bajnokság felénél dupla annyi, azaz négy győzelem áll a nevük mellett. Három légiósukhoz néhány hete csatlakozott egy negyedik, annak érdekében, hogy még versenyképesebb kerettel vegyék föl a versenyt a többiekkel. Mindkét csapat jól ismeri egymást, a másik játékstílusát, ezért sok múlik azon, hogy a saját ritmusunkban játsszunk. Rá kell kényszerítenünk az akaratunkat a Vasasra, nem szabad hagyni játszani őket. Agresszíven, és sikerre éhesen kell pályára lépnünk a győzelem érdekében.

Megnézem a videót is>>>

forrás, fotó: dvtk.eu

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
2. vebgy*
2017-01-21 20:20:25 Fekete öves, Veterán
No aki kint volt mit latott ? Most kivetelesen nem tudtam kimenni...osszekapjuk magunkat a rajatszasra ? Mert eddig az idenyunk nagyon kuka..:-(
1. grosser
2017-01-21 14:49:03 Piros öves, Veterán
Megnézzük ma a két amerikaink játékát, bár nem lesz egy edzőmeccs, hiszem a Vasas-AKADÉMIA-nak már négy légiósa van, nem is értem, hogy hogy lehet légiósa egy AKADÉMIA-i csapatnak? Ott nem az utánpótlás-képzés a fő hangsúly?
Bár láttuk ezt már más akadémiánál is - Felcsút -, hogy nem! :(

Ja és lesz "zászlófelvonás" is, a három kupagyőzelmünk zászlaja fog felkerülni a csarnok tetejére, csak az a bibi - legalábbis nálam -, hogy az első kettővel egy pöttyet késtek, úgy kb. 22 évet, a harmadikkal meg kb. 8 hónapot! De örülök neki, hogy végre megvalósul ez is!
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...