Banner

Adamecz Lilla az Aluinvent DVTK játékosa

Szerző: objektív | 2016-07-19 18:24:00

Lilla az előző szezonban a magyar bajnokság legjobb labdaszerzője volt, 2,9-as átlagával. Annak ellenére, hogy kettes és hármas poszton játszik, tavaly átlagosan 8,5 lepattanót szedett, ami az ötödik legjobb volt a mezőnyben. A bajnokságban közel 32 percnyi mérkőzésidő alatt 12,2 ponttal segítette csapatát. A sokszoros utánpótlás válogatott, magyar bajnok játékos 10-es mezben játszik majd az Aluinvent DVTK csapatában.

- Nagyon örültem idén májusban Szabó Tamás megkeresésének - mondta Adamecz Lilla. - A DVTK szakmai munkája évek óta kiemelkedő és örülök, hogy az idei szezonban ennek én is a részese lehetek. A fantasztikus diósgyőri szurkolást ellenfélként is nagy élmény volt megtapasztalni, mindent meg fogok tenni, hogy kiérdemeljem a bizalmat és a kitűzött célokat együtt érjük el! Alig várom a szezonkezdetet és, hogy diósgyőri színekben bemutatkozhassam! A lányok közül Czank Timivel a Vasasban játszottam együtt, azóta ő nagyon szép sikereket ért el Diósgyőrben remélem ez velem is így lesz. Hajrá Diósgyőr!

- Lillát már régóta figyelte a szakmai stábunk, és most eljött az ideje, hogy a DVTK színeiben folytassa - mondtaSzabó Tamás a DVTK ügyvezetője. - Sokat várunk tőle, és biztos vagyok benne, hogy rövidesen a válogatott meghatározó tagja is lesz és rengeteg örömet fog okozni a szurkolóinknak.

Elolvasom a teljes cikket>>>

forrás, fotó: dvtk.eu

És ezt olvastad már?
Banner

Ez egy archivált cikk, így nincs lehetőség hozzászólás írására.