Banner

A tizedik legrosszabb formában lévő európai csapat a DVTK

Szerző: walaki | 2016-09-27 09:06:00

Csak, hogy ne legyenek kétségeink: Figyelik Európában a DVTK teljesítményét:

Legutóbbi tíz bajnokiján egyetlen győzelem, két döntetlen és hét vereség a Diósgyőri VTK mutatója. A miskolci klub gyenge rajtot vett, nyolc egységgel sereghajtó annak ellenére, hogy az OTP Bank Liga első két fordulója után hat ponttal állt – az Újpestet és a Videotont győzte le.

A többi európai bajnokságba kitekintve, ha a most futó szezonban játszott legutóbbi tíz bajnokit nézzük, megállapítható: a kontinens legrosszabb formában levő csapata az észt Rakvere, mely egyetlen pontot szerzett a fent említett időszakban, csak úgy, mint a szintén egy döntetlent és kilenc vereséget felmutató feröeri Toftir. Két-két pont szerepel a svéd Falkenbergs és a finn PK 35 neve mellett, de a legutóbbi tíz forduló alatt három döntetlent felmutató Víkingur Olafsvík (izlandi) szurkolóinak sem volt sok örömre oka.

A svéd Helsingborg 1-1-8-as mutatója már kicsivel szebb, bár ez a négy pont szintén édeskevés – ugyanennyit gyűjtött a szlovén Radomlje, a horvát Cibalia és RNK Split is, csak éppen négy döntetlennel.

A fenti kilenc csapatot követi a DVTK és a hozzá hasonló negatív sorozatban – egy győzelem, két döntetlen, hét vereség – lévő fehérorosz Granit és Naftan, a szlovák Tatran Presov, a román Timisoara, a bosnyák Cselik Zsenica és Olimpija Szarajevó, az ír Longford, valamint a svéd Sundsvall.

Szeptember végén a fenti együttesek számítanak Európa legrosszabb formában lévő klubcsapatainak – azon első osztályokat tekintve, ahol legalább tíz fordulón túl vannak már a csapatok.

Bár a negatív reklám is reklám, nem biztos, hogy a csapat szereplése jót tesz a BRAND építésnek....

teljes cikket elovashatod: http://www.rangado.hu/tartalom/cikk/385760_a_tizedik_legrosszabb_formaban_levo_europai_csapat

És ezt olvastad már?
Banner

Ez egy archivált cikk, így nincs lehetőség hozzászólás írására.