Banner

A szervezett csoportok közleménye

Szerző: dfcwolf | 2019-10-28 15:19:00

Tisztelt szurkolótársak!

A múlt hét végén információt kaptatok azzal kapcsolatban, hogy zajlik az egyeztetés a klub és a szervezett csoportok között az esetleges visszatérésről. A döntés megszületett. Szombaton a Kisvárda elleni bajnoki mérkőzésen a tábor ott lesz a lelátón, ezért arra kérünk mindenkit, aki a bojkottot távolmaradásával támogatta, hogy jöjjön el a mérkőzésre, mert együtt vagyunk erősek!

A klub a megbeszélésen bizonyította számunkra, hogy igenis fontos mind a klubvezetésnek, mind a csapatnak, hogy ott legyünk a lelátón, és minden kérésünkhöz konstruktívan álltak hozzá. Úgy érezzük, hogy olyan dolgokban sikerül előrelépést elérnünk, amelyekkel kapcsolatban jó ideje csak egy helyben topogtunk. Egyik legfontosabb felvetésünk volt a büfé és a szurkolói kocsma megreformálása, mert ezzel kapcsolatban nagyon sok panasz érkezett a szurkolótársaktól. Megtörtént a találkozó az üzemeltető és a képviselőink között, és a kéréseink kapcsán sikerült előre lépni. A közeljövőben a szurkolói kocsma a szurkolók igényei alapján átalakul, és azt reméljük, hogy végre igazi otthonunk lehet majd. Az 500 forintos árazás nem változik, viszont a jövében ezért magasabb minőséget és esetenként több terméket kapunk. Visszatérhet Lulu bácsi is, hiszen sokaknak hiányzik.

Régóta problémánk egy megfelelő capoállás hiánya a szektorunkban. Ennek a tervezése és a kivitelezése folyamatban van, és reméljük, hogy hamarosan birtok vehetjük majd.

A klubbal közösen kidolgozunk egy új jegytípust, amelynek célja, hogy bővítsük az aktív szurkolók számát. Ez a kedvezményes „ultrajegy” kizárólag a H és G szektorokba lesz váltható, és feltétele lesz a 90 perces szurkolás. Részleteket később tudunk ezzel kapcsolatban közölni, mert a szabályozást úgy kell alakítani, hogy visszaélni ne lehessen a kedvezménnyel, hiszen az a célunk, hogy növeljük a létszámot.

Az egész megbeszélés alatt azt éreztük, hogy mindannyiunk célja közös; nem az önös érdekek győzelme a fontos egyik fél számára sem, hanem az, hogy a diósgyőri család nyerjen. Ehhez pedig mindenkire szükség van, ránk is. A játék javult, és győzelmet is arattunk a hétvégén. Meglátjuk, hogy mire leszünk képesek együtt.

Ez a megbeszélés nem az utolsó volt. A jövőben rendszeresen fogunk találkozni a klub vezetőivel, és azon fogunk munkálkodni, hogy ebben a nagy családban mindenki jól érezze magát.

Nehéz hetek állnak mögöttünk, hiszen a lelátó nélkül nem teljes az életünk. De hétvégén visszatérünk mi is, és erre kérünk mindenkit. Legyen a stadion újra diósgyőri pokol, ahol megremeg az ellenfelek lába! Hajrá DIÓSGYŐR!

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 1 2 3 45 6 7 8 > 

33. zsolt |Válasz erre: 32. köves
2019-10-28 19:44:35 Lila öves, Tag
Én is elégedettlen voltam (egészen CLIPNOH hozzászólásáig), járok meccsre, csak a bojkott miatt nem mentem. Ettől még szerintem nem beszéltem össze-vissza, és nem érzem magam semmittevő otthonülőnek. :) Erre céloztam. Amúgy meg ha valaki otthon ül, és úgy szurkoló, attól még lehet véleménye. Vagy járt meccsre, vagy majd fog, vagy lehet a shopban költi a pénzét, tökmindegy.
32. köves |Válasz erre: 30. zsolt
2019-10-28 19:34:52 Lila öves, Tag
Mi volt sértő? Csak a semmittevő lehetett, ez a bojkottban nem résztvevőt takarja. Mert ugye, aki amúgy sem jár meccsre, az tudja, hogy mi kell annak aki kijár?
2019-10-28 19:29:40 Fekete öves, Veterán
Jó hír. A várda ellen már dörrenni fog a kapi mögötti rész.
Az előlegezett bizalom megadva a csapatnak, és a vezetősségnek. Hát élni vele!
30. zsolt |Válasz erre: 28. köves
2019-10-28 19:28:36 Lila öves, Tag
Azért kicsit hátrébb az agarakkal... Mindenkinek lehet véleménye, nem biztos, hogy ezért sértegetned kell másokat.
29. köves
2019-10-28 19:27:17 Lila öves, Tag
Ja, ha már van párbeszéd elmondanátok a vezetőségnek, hogy mondják már el a játékosoknak mit ne tegyenek , ami a szurkolók ellenszenvét kiváltja, lásd Iszlai gól utáni viselkedését. A táborok majd megoldják, a labdarúgó focizzon.
28. köves
2019-10-28 19:21:08 Lila öves, Tag
Hálistennek vége!
Az ultrák bojkottáltak, nyilván a saját érdekeiket nézik, és rájuk van a legnagyobb szükség. Igenis fontos a capoállás!!! A sörre meg annyit, hogy ki mit szeret, ízlésekről nem szabad vitatkozni. Én speciel szeretem a sima borsodit. Bizonyára rossz ízlésem van, és a tökfőzeléket nem eszem meg. Ha tele van az ultra, jobb meccsre járni!!! Először az ultra
teljen meg, utána jön az egész stadion. Mindig így volt.
Nekem úgy tűnik az elégedetlenek nem is járnak meccsre, csak beszélnek össze-vissza. DFCWOLF a 20-ban feltett kérdéseid teljesen jogosak!!! Akik tesznek a céljaikért, azokat a semmittevő otthonülők mi jogon kritizálnak!!! Szurkoljunk egy hajtós, "mi csapatunknak", akik mindent megtesznek a győzelemért.
27. dwm
2019-10-28 19:19:28 Barna öves, Fanatikus tag
Itt néhány téma, amit egyesek hiányolnak a párbeszédből, véleményem szerint kizárólag sportszakmai és üzletpolitikai kérdés.
Ha megvan a párbeszéd és megvan a bizonyosság, hogy a klub és a szurkolók egyet akarnak, akkor innentől újra ki kell állni a csapat mellett. Akkor is, ha az a csapat rossz. Az igazolások vagy a sportigazgató kinevezése sehol nem a szurkolók dolga. A szurkolók dolga a szurkolás, a véleményalkotás, és a klub feltételek nélküli szeretete.
26. zorba* |Válasz erre: 21. CLIPNOH
2019-10-28 18:59:23 Fekete öves, Veterán
Mi lesz ha hétvégén kikapunk a Kisvárdától?

Hogyan tovább akkor?
25. gbacsi* |Válasz erre: 21. CLIPNOH
2019-10-28 18:54:18 Fekete öves, Veterán
“Az ígéretek a csapatra vonatkozóan” ugye azt jelenti, hogy lesz végre erősítés a télen? :)
24. zsolt |Válasz erre: 21. CLIPNOH
2019-10-28 18:49:34 Lila öves, Tag
Na ebben már sokkal több mindenkit érintő konkrétum volt, mint a hivatalos verzióban. Ez így a részemről rendben van. Már bocs, de miért nem lehetett így fogalmazni a kommünikét? Ez így teljesen korrekt.

 < 1 2 3 45 6 7 8 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...