Banner

A NER játszótere lett a magyar NBI

Szerző: amigeleken.hu | 2019-04-16 14:19:00

Bő egy hete Fidesz- és Mészáros-közelbe került az ötödik legértékesebb magyar focicsapat, és a hírek szerint hamarosan az Újpestre is sor kerülhet. A teljes képet nézve már nem túlzás azt állítani, hogy a magyar foci a NER játszótere lett - vezeti fel összeállítását az mfor.hu-n megjelent írásában Székely Sarolta. Ebből idézünk:

Azzal semmi probléma nincs, hogy a magyar miniszterelnök szereti a sportot, azzal sem, hogy a labdarúgás a kedvence. Még az sem ördögtől való, hogy pozíciójából fakadóan és lehetőségeihez mérten igyekszik kihúzni a pocsolyából az egykor szebb éveket is megélt sportágat. A labdarúgás infrastruktúrája elképesztően rossz állapotban volt, így a stadionrekonstrukciós program indokolt lehetett. Ám azt már túlzónak mondhatjuk, hogy némi túlzással élve minden bokorba új stadiont húznak fel, és már az NBIII-as, megyei osztályokban szereplő csapatok is új létesítményt kapnak.

De nemcsak a stadionokba ölt milliárdok értelméről lehet vitatkozni, hanem a sportágba egyéb csatornákon át ömlesztett pénzek léptékéről is. A kormány közvetlenül a költségvetésből is finanszírozza a focit - erre kiváló példaként említhető a balmazújvárosi focicsapat, mely a felelőtlen gazdálkodás miatt csődközelbe került, majd miután az önkormányzat nem nyújtott segítő kezet, a kormány 100 millióval dobta meg a csapat mögött álló gazdasági társaságot. A költés egy másik módja, amikor a "szakmai többletfeladatok támogatása" címen juttatnak adóforintokat a sportágba, de adósságkonszolidációra adott közpénzre is láttunk már példát nem is olyan régen Dunaújvárosban.

A 2011 júliusában bevezetett TAO-támogatási rendszer is a költségvetési bevételek egy részénék eltérítésén alapul. A cégek ugyanis a társasági adójukból a büdzsé helyett különféle cégeknek, azok sportfejlesztési programjának megvalósulására irányítanak át (köz)pénzeket. A rendszer önmagában, ha szakmai érdekek mentén működne, kevésbé lenne vitatható, a gyakorlatban azonban sokkal inkább politikai és vállalkozói érdekek motiválják az adományozó cégeket. Erre jó példaként említhető a felcsúti focialapítvány, melyet maga Orbán Viktor alapított és régi ismerőse, a milliárdos vállalkozó, Mészáros Lőrinc irányítása alatt működik. Nem alaptalan gondolat, hogy az alapítvány mögött álló személyek miatt, kapcsolatépítés, -erősítés jelleggel több cég érzi úgy, a jövője és gazdasági eredményessége miatt előnyös helyzetbe kerülhet, ha fel tudja mutatni: ő támogatta a kormányfőhöz közel álló alapítványt és ezzel a kedvenc sportágát.

Ez a folyamat és vállalkozói attitűd jó eséllyel a jövőben is jellemző lesz, miután a hazai első osztályú labdarúgás a NER játszóterévé vált.



A szerző írásában sorra veszi az NB 1-es csapatok tulajdonosi és támogatói körét. A DVTK-ról a következőket olvashatjuk:

A Diósgyőr tulajdonosa megosztó személyiség a kapcsolati hálóját és kormányközeli kapcsolatainak minőségét tekintve. Leisztinger Tamás nagytőkést a szocialista kormány idején fűzték gyümölcsöző kapcsolatok az akkori kormánypártokhoz. A 2010-es kormányváltás után, ahogy várni lehetett, háttérbe szorult, kiterjedt cégbirodalmának több elemét is el kellett adnia, így került Mészáros Lőrincék érdekeltségébe pl. a Hunguest Hotels szállodalánc több értékes darabja. Korabeli hírek szerint a jobboldali kormányerőkkel kötött megállapodás része volt, hogy Leisztingernek szerepet kellett vállalnia a diósgyőri futballklub életében. Viszonya azonban nem felhőtlen a fideszes városvezetéssel a csapat dolgait és eredményeit illetően.

Igazán nagy és független szponzort nem sokat sikerült a csapat mögé állítani: zömében önkormányzati és a tulajdonos cégei támogatják a focicsapatot. Miskolc városa mellett a városi vagyonkezelő, a Miskolc Holding is támogató, Leisztinger részéről pedig a Hunguest Hotel Palota és az Arago Befeketetési Holding jeleskedik a csapat szponzoraként. Harmadik támogatói kör a helyi vállalkozások, őket a listán az Apollo Tyres, a Miskolc Autó és a Borsodi Sörgyár képviseli, ezek tekinthetők egyedül piaci alapú független támogatónak. Valamint a stadionépítéseken sokat nyerő, felcsúti székhellyel is rendelkező Pharos 95 Kft. is a támogatói körbe tartozik, ám ez feltehetően csak a stadionépítésben való részvételnek köszönhető.


Tovább az mfor.hu-ra a teljes cikkre >>>>>>


forrás: mfor.hu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 1 23

8. achilleus68 |Válasz erre: 7. 2017.
2019-04-17 11:47:12 Piros öves, Őstag
És gondolod, hogy a maradék kerettel végigverjük az NB II-t? Örüljünk, ha nem esünk ki onnan is.
7. 2017.
2019-04-17 11:38:16 Piros öves, Fanatikus tag
Emberek! LT nem fog elmenni a közeljövőben. Minek támogatná a fiatalokat, minek építene saját pénzen (tao kiegészítéssel) sportcsarnokot, miért? Tudja ő is hogy így együtt nem érdekel senkit a dvtk, 20 szakággal (ma jelentették be hogy plusz 5 szakág lesz, összesen 20)

Szóval marad LT, én örülnék ha kiesnénk őszintén mondom. Tavaly amikor a vidi ellen bent maradtunk könnyeztem örömömben, mert akkor hittem, hogy idén jobb lesz, de nem lett semmivel se jobb. Őszintén volt egy jó 8 meccses szériánk, és ennyi, a többi az kín keserves volt, 5 meccsenként nyerünk, amugy is inkább kikapunk mint döntetlen.

Essünk ki, verjünk meg végre több góllal ellenfeleket. Nézőszám így is lesz 3 ezer, és boldogok leszünk végre. Nem ez a kín keserves szarság ami megy 3 éve. Aztán majd ha feljutunk LT eldönti hogy mit akar velünk csinálni, dobogóért hajtani vagy kiesés ellen menekülni. Ennyi. Csak rajta múlik senki máson, mi az ég világon nem tehetünk semmit.
6. Szabó József* |Válasz erre: 4. zorba
2019-04-16 22:40:46 Fekete öves, Veterán
Úgy legyen!
5. gazember* |Válasz erre: 4. zorba
2019-04-16 22:00:28 Fekete öves, Veterán
Úgy legyen !
4. zorba*
2019-04-16 21:47:13 Fekete öves, Veterán
Irányítsák elfelé a DFC Kft-től Leisztingert, vállaljon máshol társadalmi szerepet.

Irányítsanak már nekünk is valami győzni akaró, csapatát szerető, jóravaló NER kompatibilis új tulajt!!!

A f@szom sem akar mindig vesztes lenni Leiszti oldalán!

Köszi, elég volt az ő "nagylelkű" szerepvállalásából! Menjen haza ha elfáradt, használjon ki máshol másokat!
3. grosser
2019-04-16 21:00:29 Piros öves, Veterán
xxxxxxxxx xxxxxxxxxxx xxxxxxxxxxxxxx

Moderálva: 2019-04-16 21:05:46

2019-04-16 20:46:07 Piros öves, Őstag
Mert tudják, hogy mi 7:0 nál is éltetni fogjuk a csapatot. Tudják hogy ha kiesűnk, akkor is éltetni fogjuk a csapatot. Tudják hogy nekűnk semmi sem számít, mi nem fogunk soha fellázadni! Sorsod Borsod.
1. piros79
2019-04-16 19:01:00 Lila öves, Fanatikus tag
Erről a "játszótérről" csak annyit, hogy a lapok előre le vannak osztva. És ebben a rendszerben a DVTK-nak a felszopó szerepét adták. Ami nekünk nem nagyon tetszik, ugyebár...

 < 1 23

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...