Banner

A mutogatós néni lakcímkártyát kér a hazai szektorokba történő jegyvásárláshoz

Szerző: amigeleken.hu | 2019-04-24 08:13:00

Apa kezdődik!

J​​​​​​elige: "Nincs szükségünk jegybevételre, a szponzoraink fedezik a kiadásainkat."


A Mezőkövesd Zsóry hivatalos honlapján a következő hír jelent meg a szombati, a kiesés szempontjából sorsdöntő bajnoki mérkőzésre történő jegyvásárlással kapcsolatban:


Miskolci lakhellyel rendelkezők kizárólag a vendég szektorba vehetnek belépőt a szombati, DVTK elleni bajnokira.

Szombaton a DVTK elleni borsodi derbivel folytatódik az OTP Bank Liga, a tabella állását böngészve pedig nyugodtan megállapíthatjuk, a szezon eddigi Mezőkövesd Zsóry FC – Diósgyőr mérkőzései közül most várható a legnagyobb tét és izgalom. Már csak négy forduló maradt hátra legalábbis a pontvadászatból, és mindkét együttes a bennmaradásért harcol, vagyis kiemelten fontos pontokat osztanak majd a hétvégén.

Mindebből kifolyólag, érthetően a szurkolók körében is komoly várakozás előzi meg a találkozót, ezért most eláruljuk, mit kell tudni a jegyek megszerzésével kapcsolatosan. Mindenekelőtt az árakról: a szokásos kategóriák alapján lehet megvásárolni a tiketteket, a mérkőzés napján ugyebár 500 forinttal drágábban, mint elővételben.

A mezőkövesdi klubházban szerdától péntekig 10 órától 16.30-ig van lehetőség erre, míg szombaton négy órával a kezdés előtt, vagyis 13.00-tól a stadion pénztáraiban. Mezőkövesden egyaránt lehet jegyet venni a hazai, illetve vendég szektorokba, egészen a készlet erejéig, előbbieket pedig a diósgyőri drukkerek Miskolcon is beszerezhetik.

Apropó Miskolc! A jegyvásárláshoz szükséges a lakcímkártya bemutatása, ugyanis a miskolci lakhellyel rendelkezők kizárólag a vendégeknek fenntartott helyre vásárolhatnak belépőt, tehát a hazai szektorokba nem! A vendég tribünre egyébiránt megközelítőleg ötszáz fő számára tudunk helyet biztosítani.


forrás: mezokovesdzsory.hu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 12

2019-04-24 11:35:02 Fekete öves, Veterán
Remélem a mutogatós néninek lesz majd címezve valami velős egyveleg, ahogy Tállainak is. Nyugodtan lehet őket okádni, többre nem méltóak.
4. v1910
2019-04-24 10:24:41 Fekete öves, Őstag
Remélem készülünk valami frappáns Kövesdet szidó rigmusokkal. Undorító város, csapat!
3. miskolci
2019-04-24 10:22:38 Barna öves, Fanatikus tag
Értelmetlen próbálkozás... Eddig is mindig voltak a hazaiak között is a Diósgyőrért szorítók és soha nem volt konfliktus(tapasztalat) ugyanis nem riválisok számunkra szurkolói szinten! Nekünk a klub vezetés mentalitása tenyérbemászó... Ami lényeges különbség, hogy még a matyók ténylegesen nem képesek hazai pályán félházat sem generálni, addig a nem miskolci lakcímkártyával rendelkező Diósgyőriek méltó szereplés esetén önmagukban megtöltenék a Kövesdi stadiont....
2. kerecsen |Válasz erre: 1. 2017.
2019-04-24 09:14:23 Piros öves, Őstag
Lehet, hogy mi is ezt csinálnánk, ha .... olyan falusi csapat lennénk mint a Kövesd vagy Balmaz... stb és nem lenne számottevő szurkolótáborunk. De szerencsére még nem ez a helyzet, nem vagyunk rászorulva ilyen szánalmas intézkedésekre. Az emődi lakcímkártya oké? És az ongai? Vicc ez az egész!
1. 2017.
2019-04-24 09:05:54 Piros öves, Fanatikus tag
mi is ugyanezt csinálnánk...nyilván a rendező klub nem akarja hogy többen legyenek a vendégek mint a hazaiak, milyen ciki lenne már nekik. fordított esetbe ha megengedné a klubunk hogy 1500 helyett 5000 fradista (vagy kövesdi) legyen a stadionunkban a mi hazai helyeinken is még akkor is ha mi is csak 5000 lennénk a meccsen hogy fel lennénk háborodva.

 < 12

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...