Banner

A Mikulás Rally következik

Szerző: objektív | 2020-12-02 14:06:00

2018 után idén is bajnok lehet Hadik András. A DVTK SE ralisa Kertész Krisztiánnal az oldalán jelenleg vezeti az éves értékelést. Négy verseny után 11 pont az előnyük, de minden nyitott kérdésre a hétvégi Mikulás Rally ad majd választ.

Hadikék számára rosszul kezdődött az idény, hiszen egy árokjárás után csupán hetedikként értek célba Salgótarjánban. Miskolcon Tóth Zsolt tragikus balesete miatt félbeszakadt a verseny, senki nem kapott pontot. Egerben Hadikék már felkapaszkodtak a dobogó harmadik fokára, ezt a teljesítményt megismételték a Vértesben, még úgyis, hogy ezt megelőzően két héttel a lyukóbányai tesztversenyen alaposan összetörték a Fiestát. Az összetett pontversenyben Nyíregyházán vették át a vezetést, miután fantasztikus teljesítménnyel győztek az ERC verseny részét képező magyar értékelésben.

A döntő azonban most következik: a korábbi években a Mikulás Rally már év végi „dzsemborinak" számított, most azonban a koronavírus fertőzés miatt átalakított naptárban bajnoki futammá lépett elő.

- Nekünk általában ez a rendezvény kimaradt. Nekünk a Veszprém Rally egyet jelent a nyárral. A perzselő hőséggel vagy az özönvízszerű esővel - mondta Hadik András. - Most azonban más a helyzet. Alkalmazkodnunk kell, és ezt meg is fogjuk tenni. Az autót felkészítettük, túl vagyunk egy teszten, ami nagy segítséget nyújt abban, hogy teljesen ráhangolódjunk az eseményre. Érdekes lesz, hiszen idén ez lesz az első murvás csatánk, eddig ugyanis kivétel nélkül mindenhol aszfalton mentünk. Ez a feladat, ezt kell megoldanunk, méghozzá úgy, hogy a lehető legjobban jöjjünk ki a vasárnapi küzdelemből.

Olvasd el a teljes cikket >>>

forrás, fotó: dvtk.eu

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

Még nem érkezett hozzászólás!

Banner
Mégsem

Üzenet küldése...