Banner

A jegyárak a tavalyi évhez képest nem emelkedtek

Szerző: amigeleken.hu | 2018-07-13 10:49:00

Két év szünet után ismét a teljes idényben hazai pályán játszik a DVTK. A klub hazai mérkőzéseire szóló belépőjegyei elővételben továbbra is kedvezőbb áron vásárolhatók meg, valamint a bérleteseket, a fiatalokat és az időseket jelentős kedvezménnyel várják.


A bérletárusítás 2018. július 16-án, hétfőn délben kezdődik.


A jegyárak a tavalyi évhez képest nem emelkedtek, sőt a 18 éven aluliak és a 65 éven felüliek számára csökkentek is. Még jobban megéri bérletet váltani, mert a leghűségesebb szurkolók számára további jelentős kedvezményt biztosít a DVTK.

Az éves bérletek érvényesek a DVTK 16 hazai bajnoki mérkőzésére a 2018/2019-es szezonban, illetve a reményeink szerint minél több hazai Magyar Kupa-találkozóra.


Jegy és bérlet árak

Gyermek jegy/bérlet

(Kizárólag a 2008. június 30. után születettek számára érvényes a 2018/2019-es szezonban.)

Elővételes jegy Meccsnapi jegy Éves bérlet
Ultra szektor 800 forint 1 800 forint 9 600 forint
Napos oldal 1 500 forint 2 500 forint 19 200 forint
Nyugati oldal 2 300 forint 3 300 forint 28 800 forint
Vendégszektor 800 forint 1 800 forint nem kerül értékesítésre
VIP 10 000 forint 20 000 forint 128 000 forint

Junior jegy/bérlet

(Kizárólag a 2000. június 30. után születettek számára érvényes a 2018/2019-es szezonban.)

Elővételes jegy Meccsnapi jegy Éves bérlet
Ultra szektor 1 100 forint 2 100 forint 13 400 forint
Napos oldal 2 100 forint 3 100 forint 26 900 forint
Nyugati oldal 3 200 forint 4 200 forint 40 300 forint
Vendégszektor 1 100 forint 2 100 forint nem kerül értékesítésre
VIP 15 000 forint 25 000 forint 192 000 forint

Senior jegy/bérlet

(Kizárólag az 1954. július 1. előtt születettek számára érvényes a 2018/2019-es szezonban.)

Elővételes jegy Meccsnapi jegy Éves bérlet
Ultra szektor 1 100 forint 2 100 forint 13 400 forint
Napos oldal 2 100 forint 3 100 forint 26 900 forint
Nyugati oldal 3 200 forint 4 200 forint 40 300 forint
Vendégszektor 1 100 forint 2 100 forint nem kerül értékesítésre
VIP 15 00 0forint 25 000 forint 192 000 forint

Felnőtt jegy/bérlet

Elővételes jegy Meccsnapi jegy Éves bérlet
Ultra szektor 1 500 forint 2 500 forint 19 200 forint
Napos oldal 3 000 forint 4 000 forint 38 400 forint
Nyugati oldal 4 500 forint 5 500 forint 57 600 forint
Vendégszektor 1 500 forint 2 500 forint nem kerül értékesítésre
VIP 15 000 forint 25 000 forint 192 000 forint

A Diósgyőri Stadion szektorbeosztása

Napos oldal: I-J-K-L-M-N-O-P-R-S szektor
Ultra szektor: G-H szektor
Nyugati oldal: C-D-E-F szektor
Vendégszektor: T-U szektor
VIP: A-B szektor



A 2016. június 30. után született gyerekek számára a DVTK hazai rendezésű mérkőzéseire a belépés ingyenes, amennyiben nem foglalnak külön ülőhelyet.

A jegyeket és a bérleteket személyesen a DVTK Shopban és az interneten, a meccsjegy.mlsz.hu oldalon is meg lehet vásárolni, a kedvezményes jegyek és bérletek azonban technikai okokból egyelőre csak a DVTK Shopban kaphatók.


A jegy és bérletárusítás menete

Az elmúlt évekhez hasonlóan ismét lehetőséget biztosítunk hűséges szurkolóink számára, hogy megújítsák jól megszokott helyükre szóló bérletüket. Ezzel párhuzamosan bárki, bármelyik szabad helyre megválthatja bérletét. A jegyárusítás július 23-tól kezdődik az első, PAFC elleni mérkőzésre.


Bérletmegújítás
(2018. július 16. - 2018. július 28.)

A régi bérletesek helyét 2018. július 28-án, szombaton 17 óráig tartjuk fenn.

Bérletvásárlás
(2018. július 16-tól)

2018. július 16-tól a szabad helyekre bárki vásárolhat bérletet.

Jegyárusítás
(2018. július 21-től)

2018. július 21., szombat 16 órától a meccsjegy.mlsz.hu oldalon, július 23. hétfő déli 12 órától pedig a DVTK Shopban is lehet belépőjegyet vásárolni, illetve ezzel párhuzamosan a szabad helyekre továbbra is lehet bérletet váltani.


Nyitvatartás

DVTK Shop (Diósgyőri Stadion)

hétfő-péntek: 12-18 óra
szombat: 10-16 óra
vasárnap: zárva


Szurkolói kártya

Az MLSZ és klubunk döntése értelmében a DVTK hazai találkozói ebben az idényben klubkártya nélkül látogathatók.

A DVTK Klubkártya továbbra is kiváltható a DVTK Shopban, nyitvatartási időben.

A DVTK Klubkártya ára 500 forint. Ugyanennyibe kerül az elveszett, megrongálódott kártyák pótlása, cseréje is.


Utalványok

A pénztárakban elfogadjuk a papír alapú Posta Paletta, Erzsébet Sport, Edenred Sport utalványokat.

Az elektronikus Erzsébet utalvány plusz kártyát az újraszerződést követően a közeljövőben tudjuk elfogadni.


Online vásárlás

A jegyek és a bérletek az interneten is megválthatók a meccsjegy.mlsz.hu oldalon. A jegyet, bérletet nem szükséges kinyomtatni, a vásárlás után kapott pdf-en szereplő vonalkódot az okostelefon képernyőjéről is be lehet olvastatni a beléptető kapunál.


forrás: dvtk.eu




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 4 5 >  Utolsó

75. portugal
2018-07-16 19:09:35 Barna öves, Őstag
Játszunk akkor. Ráérek reggelig. Egyébként szerintem te illetékes vagy ebben a témában
74. portugal |Válasz erre: 73. dissus
2018-07-16 19:07:50 Barna öves, Őstag
Ez most komoly? Milyen böngészővel vagy? Mondjuk mindegy. Hová írtad ezt? Na oda írd a bármit is. Tudom hogy szivatsz, de úgyis unatkozok
73. dissus |Válasz erre: 69. portugal
2018-07-16 19:01:00 Citromsárga öves, Tag
De hová írjam az új webcímet ???
72. portugal
2018-07-16 18:53:44 Barna öves, Őstag
Vagy valami összeesküvés van, és már ki sem lehet innen lépni. Jaaj, úristen, támad az Amigélek... Angol lapok szerint többszáz halott lehet. Az eltűntek száma végtelen. Segélyeket a Ticuba várunk. Cím: Vasgyár, az az utca a másik mellett, ahol a villamos jár, meg a narkósok fetrengenek. Csabit kell keresni. Bármit elfogad
71. elzett |Válasz erre: 70. elzett
2018-07-16 18:51:39 Piros öves, Őstag
http://kepkezelo.com/images/vrqhpkgspqu6xut0x1zi.jpg
70. elzett |Válasz erre: 67. dissus
2018-07-16 18:50:44 Piros öves, Őstag
69. portugal
2018-07-16 18:50:27 Barna öves, Őstag
Hogyhogy ott rekedtél? Beírsz egy másik webcímet és kész
68. portugal |Válasz erre: 67. dissus
2018-07-16 18:49:16 Barna öves, Őstag
Mi?
67. dissus
2018-07-16 18:42:31 Citromsárga öves, Tag
Segítséget kérek !
Nem vagyok egy " zseni " az internet világában !
Beléptem az AMIGÉLEKÉN oldalra ott is " rekedtem " !!!
Nem tudok kilépni !!! Melyik gombot nyomjam,vagy mit tegyek ???!!!
Segítségeteket előre is köszönöm !!! Üdv : István
66. kavicsl
2018-07-16 15:16:11 Narancs öves, Tag
Uraim! Eltudja valaki mondani, hogy a bérlet megújítása miként történik online? Nem tudtam rájönni a meccsjegy oldalon.

1 2 3 4 5 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...