Banner

A DVTK nem profi klub, csupán profi szeretne lenni

Szerző: amigeleken.hu | 2020-10-18 18:34:00

Wágner Gábor, a klub egykori utánpótlás edzője facebook posztban fejtette ki véleményét a DVTK sikertelenségével kapcsolatban.

A szerzőt Bene Ferenc, akkori utánpótlás szakmai igazgató csábította anno Miskolcra testvérével, Ádámmal együtt. Ők voltak annak az U16-os csapatunknak az edzői, amely 2014-ben hatalmas meglepetést okozva megnyerte Olaszországban a II. Weisz Árpád Nemzetközi Tornát.

A poszt után érdemes vetni egy pillantást a kupagyőztes csapat keretére, zárójelben feltüntettük jelenlegi csapatukat.


Hogy mi a véleményem a DVTK labdarúgó szakosztályával kapcsolatban?

Tudomásom szerint, Leisztinger Tamás többségi tulajdonos (aki természetesen, az én értelmezésemben nem ért/nem érthet a labdarúgáshoz, hiszen, máshoz ért...; és aki alapvetően azért van, hogy a saját pénzét beletegye ebbe a sportvállalkozásba, hogy az ezáltal sportszakmailag megfelelően és idővel még jól is működhessen/működjön (eredményesen) – na, és a hab a tortán az lenne számára, ha mindez gazdaságilag is profitot termelne...), szóval, pár évvel ezelőtt a Benczés Miklós nevű szakembert – mint kinevezett sportigazgatót – bízta meg azzal a feladattal, hogy feleljen azért, ami a DVTK labdarúgó szakosztályánál sportszakmailag történjen a jövőben/történik már évek óta a múltban/történik most a jelenben (anno, éppen emiatt hoztak létre egy ilyen pozíciót a labdarúgó szakosztály felépítésében)...

Röviden és tömören a véleményem: elmondható tehát, hogy most már évek óta Benczés Miklós sportigazgató felel azért, ami a DVTK labdarúgó szakosztályánál sportszakmailag történik (irányért, tradíció őrzéséért/továbbviteléért..., kialakítandó stílusért, vezetőedző személyére való javaslattételért ehhez illeszkedően, játékosok adás-vételéért/átigazolásáért /játékospolitikáért/ stb.)...

Szóval, azt gondolom – éppen ezért –, neki kell levonni a megfelelő következtetéseket – és nem pedig nekem, aki ott sem vagyok...

Amennyiben neki nem megy a megfelelő következtetések levonása, akkor pedig következik a többségi tulajdonos, illetve tulajdonosi kör (akik – ugyebár – hozzá nem értők, de dönteniük kell)...

Alapvetően azt gondolom, hogy magának a klubnak (!) a játékosokhoz való kezdeti közelítése (hozzáállása) az, amely évek óta egy olyan légkört teremthet meg klubon belül (öltözőben és klubházban egyaránt), amely mindig túlzott ajnározással (a semmire előre!) kezdődik, majd ez csap át hirtelen – a DVTK-nál már-már menetrendszerűen érkező eredménytelenség ideje alatt – az ellenkezőjébe, és na, ezzel a hirtelen megváltozott élethelyzettel (légkörrel) sosem tud mit kezdeni sem a klubvezetés, sem a szakmai stáb, sem a játékosok... Mindig edzőváltás a vége... Senki nem érti, tulajdonképpen mi is változott meg..? Magyarán, az alapvető, kezdeti hozzáállás a játékosokhoz nem megfelelő, avagy a profi labdarúgás megteremtéséhez (a valódi profizmushoz!) totálisan másra van szükség Diósgyőrben...

Szerintem, mindezért a mindenkori sportigazgató felel – amennyiben van egy ilyen pozíció az adott klub felépítését tekintve (Diósgyőrben márpedig van)... Ki más felelne érte?

Utóirat:

Summa-summarum, egész egyszerűen azt gondolom, hogy a klub nem profi (a szó legszorosabb értelmében), hanem csupán profi szeretne lenni, tehát jelenleg, amolyan álprofi...

A profizmus megteremtéséhez totálisan más attitűdre és légkörre van szükség ahhoz Diósgyőrben, hogy végre egy folyamatosan fejlődő, folyamatosan megfelelő szinten teljesíteni képes/tudó játékosok (utánpótlástól felnőttekig) alkossák a szakosztály csapatait... Egy DVTK kaliberű klubnak minimum (!) az UEFA Európa-ligában kéne vitézkednie évről-évre, és nem pedig helyette pl. a Felcsútnak...

Ne vicceljünk már!


Az 1999-es születésű tornagyőztes csapat (zárójelben jelenlegi csapatuk)

kapusok: Konyecsik Ferenc (Eger SE - NB III.), Bátyi Gergő (Tordas FÉSZ ZRt, - Megyei I o.)

mezőnyjátékosok: Bálint Csanád (Maklári SE - Megyei I.o.), Bitó Márk (-), Gantner Bence (Gesztely - Megyei I.o.), Géringer László (Eger SE - NB III.), Géringer Tamás (Balatonfüred - NB III.), Havasi Ádám (Hódoscsépány - Megyei III.o.), Lakatos László (Bőcs - Megyei I.o.), Mészáros Gyula (Gesztely - Megyei I.o.), Nagy Gergő (MVSC - Megyei I.o.), Tasi Dominik (MVSC - Megyei I.o.), Terjék Péter (Berekfürdő - Megyei III.o.), Vitelki Balázs (Tiszaújváros - NB III.), Zavodni Tamás (TFSE - BLASZ II.o.), Zsoldos Richárd (-).


forrás: facebook.com




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 12 3 4 5 6 >  Utolsó

55. Atesz
2020-10-18 17:16:33 Lila öves, Tag
Néhány nyilvános kérdés a dilettáns managementhez:
1. / Mikor gondolják úgy hogy a játékosok esetleg büntetést érdemelnének (pl, nem vadiúj Toyotákat) ezekért a szánalmas teljesítményért?
2./ sántha: megírtad már az sms-ed (csak úgy mint szoktad, jellemesen)? Csak erre vagy képes, másra nem.
3. xxxxxx : mikor gondolod úgy hogy az előző években történtekért te vagy az elsőszámú felelős? Még akkor is ha a Nagyvezér ott van a hátad mögött. Még Ő is többet ért szakmailag a focihoz mint te, elég csak a két grúz csodaigazolásodra utalni? Mit kaptál értük? Menj vissza politikusnak!
4./ Mikor látják be végre hogy Feczkó-mackó képtelen a válsághelyzet kezelésére - jó reggelt kívánok, most az van - , és ezt bizonyította azzal hogy korábban kiesett az MTK-val? Se elképzelés, se taktika, minden meccsen borítékolhatóan Hasani az első csere 75.perc után, képtelen bármilyen szakmai újításra.
Teljes bojkott a további meccseken,kongjanak a lelátók, aztán L.T. is talán egyszer a fejéhez kap, egyébként tuti NB-II

Moderálva: 2020-10-18 17:19:16

54. tamaskpt |Válasz erre: 53. totalrecar
2020-10-18 16:52:27 Piros öves, Őstag
Ez már megint a külső okok keresgetése, hogy milyen olyan dologra lehet ráfogni amin nem tudunk változtatni. Nekünk kényelmesebb így a beletörődés, a klubnak aztán végképp kényelmes hogy nem kérdőjelezik meg a 0 munkát ami benne folyik, eközben minden omlik össze és össze.
2020-10-18 16:35:36 Piros öves, Őstag
Mindenki fantáziájára bízom, hogy az egyébként hozzánk "tanácsolt"baloldali oligarcha L. T. miért nem meri évek óta elmozditani az életművész NER es képviselőt Bencés Mikit...!

Szerintem ha esetleg bukik 22-ben a jelenlegi hatalom, akkor L.T. felszabadúl, és kibassza Mikit, vagy eladja a DIÓSGYŐRT.

Addig marad a pótcselekvés, azaz a gyenge edzők évenkénti cserélye Diósgyőrben!
52. KáGábor* |Válasz erre: 51. totalrecar
2020-10-18 16:27:42 Fekete öves, Veterán
Azt a ku... :O
Ha ez nem valami vicc/irónia volt, akkor súlyos gondok vannak az olvasási készségeiddel.
51. totalrecar |Válasz erre: 18. KáGábor
2020-10-18 16:10:51 Piros öves, Őstag
Vágjuk hogy imádod a NERt, nem is értem hogy amikor mindenki tudja hogy Bencés a hunyó, te elkezded védeni a NER t:-)))
50. magyar-hazafi |Válasz erre: 45. kohasz
2020-10-18 14:27:57 Barna öves, Tag
45- kohasz / KaGabor

szerintem is azonnal tovabb kellen lepni
Irni nso, csakfoci
Meccsjaras: teljes bolykott
Mindenki vigyen egy kutyaszart magaval, - amig nem jon Benczes stb megoldas lehet

Jatekosok:
en velemenyem szerint sem Drazics a fő bunos. A szutuaciot nem lattam, igy nem tudom megitelni
De nalam o azok közé kerül besorolasra, aki jo a posztjanű

Azaz : Danilovics, Sesztakov vgay Polgar ( jobboldal) , Memolla, Hegedus, Molnar G, Drazics , Ivanovszki
Viszont
1 kozephatved + 2-3 kozeppalyas rettentoen hianyzik

Meccsek 3 pontok, 1 pontok mennek el - ha egy Hasanival kevesebben vagyunk, Markvart rossz passzain, Iszali lassusagan, tapasztalt középhatved hianyan

Ez pedig Benczes-Feczko xara, hogy az oda szant emberek 1-2 osztallyal lentebb vannak szintben ( Hasani leginkabb , Iszlai, Szucs, Korbely, Karan, ?Max ) .. Markvarttal nem tudom mi van, kellene neki egy pszciologus

Nem gondolom hogy Vagi itt a legnagyobb kokler- őt csere jobbhatvednek igazoltuk. Silany Fecko elkepzelese hogy balhatvednek is jo
Lelkes, - nalam cserenek jo Iszlaival

Viszon akkkor is -2-4 emberrel kevesebben vagyunk > mert a fentiek közül emlitettek nem nb1

Ellenfel felterkepezese, 1-2 mukodo taktika, felallas kidolgozasa: szinten Benczes - Feczko xara
49. zaphod |Válasz erre: 48. gazember
2020-10-18 14:02:05 Fekete öves, Őstag
aki nekik szurkol menjen a fórumukra, már ha van. mindenki más számára az egy legnagyobb rákos daganat a magyar futballban és szégyen a valaha volt legjobb magyar játékos nevét akár csak megemlíteni is velük kapcsolatban. szerintem itt ezt le is zárhatjuk.
48. gazember* |Válasz erre: 39. zaphod
2020-10-18 13:57:02 Fekete öves, Veterán
Ezt a buzik mondták neked amúgy ?
47. KáGábor* |Válasz erre: 43. johny
2020-10-18 13:52:44 Fekete öves, Veterán
Jól van... Pedig olyan szép nyelv a magyar...
46. johny* |Válasz erre: 45. kohasz
2020-10-18 13:43:10 Fekete öves, Veterán
Miféle új helyzetet? És a szurkolók ezt hogyan érhetnék el?

 < 12 3 4 5 6 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...