Banner

A DVTK nem járult hozzá a halasztáshoz

Szerző: Jáborcsik András | 2020-11-03 20:16:00

A DVTK az alábbi közleményt adta ki az újpestiek halasztási kérelmével kapcsolatban:


A mai napon az Újpest FC hivatalosan is arra kérte a DVTK-t, hogy a két klub halassza el a péntekre kiírt bajnoki mérkőzést. Az indoklás szerint a sérülések és a pozitív PCR tesztek miatt szinte csak utánpótláskorú játékosai maradtak a lila-fehéreknek. A korábbi halasztások és a sűrű versenynaptár miatt azonban a Diósgyőrnek nincs arra lehetősége, hogy hozzájáruljon a halasztási kérelemhez.

A rendkívül sűrű program miatt csak a jövő héten esedékes válogatott szünetben vagy a versenynaptárban szintén tartaléknapként szereplő december 23-án lehetne lejátszani a mérkőzést. Előbbi időpontban nem áll a szakmai stáb rendelkezésére az első csapat keretéhez tartozó négy felnőtt és korosztályos válogatott labdarúgó (Florent Hasani, Hysen Memolla, Szűcs Kornél, Orosz Donát). És ne feledjük, a DVTK-nak már jelenleg is van egy elhalasztott mérkőzése, amelynek egyelőre nincs hivatalosan kijelölt időpontja, valamint a Magyar Kupában is volt korábban egy elhalasztott találkozója.

Mielőbbi felépülést kívánunk az újpesti szakmai stáb érintett tagjainak és a lila-fehérek játékosainak!


Háttér

A DVTK a magyar labdarúgás érdekeit szem előtt tartva korábban írásban is hozzájárult az OTP Bank Liga 2. fordulójában az FTC - DVTK mérkőzés elhalasztásához. Ezt követően az FTC idegenben győzni tudott a Celtic ellen és az elmúlt 25 év egyik legnagyobb magyar sikerét elérve bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe. Az FTC halasztási kérelméhez annak ellenére is hozzájárult a DVTK, hogy a klubot esetleg ez a jövőben hátrányosan érintheti.

A Magyar Kupában eredetileg szeptember 19-én lépett volna pályára a DVTK Balassagyarmaton, de az MLSZ a Nógrád megyei tisztifőorvos döntése után úgy határozott, hogy a hazaiak koronavírusos esetei miatt új időpontban, október 7-én kell játszania egymás ellen két klubnak. A DVTK labdarúgói már a csapatbuszon ültek a találkozó eredeti napján, amikor a határozat megszületett.

Ezt követően a Békéscsaba is kérte a Magyar Kupa 7. fordulójában a találkozó elhalasztását, azonban a DVTK a fentebb felsorolt okok miatt nem tudott belegyezni a halasztási kérelembe.


forrás: dvtk.eu




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 > 

29. vebgy* |Válasz erre: 11. tamaskpt
2020-11-05 01:12:45 Fekete öves, Veterán
Ez orvosi körökből származó információ, úgyhogy ne gyere itt nekem a propagandával...
28. tamaskpt |Válasz erre: 27. totario
2020-11-04 14:59:42 Piros öves, Őstag
Ez tény, ezt senki nem vitatta.
27. totario |Válasz erre: 25. tamaskpt
2020-11-04 13:42:16 Barna öves, Tag
Akkor úgy fogalmazok, hogy szerintem kisebb az eselye, hogy elkapja egy játékos a vírust ha olyan személlyel találkozik aki nem volt még igazoltan koronás mint azzal aki pár hete/ napja esett át rajta...Magyarul jobb, hogy nem játszunk se a Honvéddal, se a lilákokkal.
26. dvtk-3534* |Válasz erre: 23. tamaskpt
2020-11-04 12:43:37 Fekete öves, Veterán
jogos. elnéztem, azt hittem hogy honvéd-felcsút lesz most. egy helyet legrosszabb esetben is léptünk fel, igaz annak h a mezőkövesd megveri a fradit 1% az esélye. (akkor meg már elkerülünk a kieső helyről)
25. tamaskpt |Válasz erre: 24. totario
2020-11-04 12:39:50 Piros öves, Őstag
Gondolom csak egy kört teszteltek, és alacsony az átfertőzöttsége. Okkal van a karanténszabályokban dupla negatív teszt lefektetve a járványügyi megfigyelés megszűntetéséhez.
24. totario |Válasz erre: 11. tamaskpt
2020-11-04 12:37:40 Barna öves, Tag
tamaskpt: biztos vagy te ebben? Tuti annyira megbízhatóak a tesztek mint ahogyan állítod?

https://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/honved-bodog-ismet-koronavirusos-nem-lesz-ott-felcsuton-2793213
23. tamaskpt |Válasz erre: 22. dvtk-3534
2020-11-04 12:30:22 Piros öves, Őstag
Ez hogy jött ki? A Honvéd a Budafokkal, a Felcsút a Pakssal, a Kövesd pedig a Fradival játszik - plusz ugye ott a Felcsút-Honvéd pótlása, de az az első fordulóból maradt el. Mivel papíron mindhárman nyerhetnek, ezért lehetséges hogy kiesők maradunk vasárnapra.
22. dvtk-3534*
2020-11-04 12:23:29 Fekete öves, Veterán
ezzel el is kerültünk a kieső helyről a forduló többi eredményétől függetlenül.
nem semmi egy helyzet.
21. sadab1*
2020-11-04 12:18:55 Fekete öves, Veterán
Az MLSZ még nem döntött, de várható volt, h a vírus miatt vicc lesz a sportélet és ez a bajnokság is! Most akkor az MTK meccs törlődik majd? Mert velünk szemben meg hátrányos megkülönböztetés, ha pénteken nem lesz meccs, a legszarabb meg az újpestnek, akinek helyzetébe bárki kerülhet.
Megjegyzem, ha felfüggesztenék a bajnokságot v tavasszal se folytatnák, utolsó helyen vagyunk! Ki is eshetünk! Na ezért lett volna fontos vagy kb. 6 fordulóval ezelőtt vmelyik válogatott szünetben picsán baszni a stábot, sportigazgatóstul, ha már sánta be van betonozva!!!
20. tamaskpt |Válasz erre: 18. brit
2020-11-04 12:16:01 Piros öves, Őstag
Ha még ott lenne, akkor három Kabát öngóllal kiegyeznék :)

1 2 3 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...