Banner

A döntő folytatódik

Szerző: dfcwolf | 2017-03-16 19:21:00

Tanulságos első meccsen vannak túl a csapatok a MOL Liga idei döntőjében. A DVTK és a MAC mérkőzésén izgalmakban nem volt hiány, ezzel együtt a csapatok egyelőre adósak az igazán jó döntőhöz méltó játékkal. Ehhez persze másban kell javulniuk. Az első meccs legnagyobb részében hihetetlen dominanciában játszottak a Jegesmedvék, mintha nem is a címvédők lennének ők, hanem a sikerre éhes kihívók, akik életük első MOL Liga-sikerére törnek, és nem a harmadikra. Ezzel szemben a MAC-osok játéka ernyedt volt, kívülről úgy tűnt, nem igazán sikerült felpörögniük. Majoross Gergely vezetőedző a meccs után közvetlenül úgy nyilatkozott az M4 Sport kamerájának, hogy csapata túlságosan is akarta a sikert, emiatt görcsössé vált. Ennek is voltak jelei, a csatárok például számtalanszor korcsolyáztak egymásra ígéretes helyzetekben.

Összességében mégsem ez látszott a legnagyobb bajnak, hanem hogy tompák és lassúak voltak, elsősorban fejben. Minden csapatsportra igaz, különösen a playoffban, hogy a siker alapja a védekezés. Talán nem túlzás azt állítani, hogy ez a játékelem atomjaira hullott a vendégeknél, a miskolciak tetszésük szerint kerültek helyzetbe Bálizs kapuja előtt, aki ha nem nyújt klasszis teljesítményt, akkor aligha kerül sor hosszabbításra. A kapusteljesítményen kívül a fővárosiak játékuk egyetlen elemével lehetnek elégedettek, ez a helyzetkihasználás, amely közel állt a tökéleteshez. 4-2-es állásnál is szinte tapintható volt, hogy az elpuskázott miskolci helyzetek mellett ez a csapat szinte bármikor képes egy gólt találni, onnan pedig már nem fog számítani az addigi hazai fölény, új meccs kezdődik.

Összességében azt lehet mondani, hogy a hosszú párharc első mérkőzésén a DVTK Jegesmedvék tudták inkább meglepni ellenfelüket, fegyelmezettségben, elszántságban, kreativitásban és a játék minden elemében a fővárosiak fölé nőttek. A játék képe alapján meglepetés volt a hosszabbítás, ebből a miskolciak számára elsősorban az lehet a lecke, hogy a döntőben minden meccsen minimum 60 percen keresztül kell koncentrálni.

ELOLVASOM AZ EGÉSZET>>>

Fotó: Bán Olivér

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 4 5 >  Utolsó

65. antiabs
2017-03-20 00:44:40 Piros öves, Őstag
+ a stúdiós szakértőjük is mac up edző jelenleg, de ő legalább játszott a Miskolcban is.
Gondolom az m4 mindent megtett, de lehetetlen olyan szakértőket találni a mol liga döntőkre, akik egyik csapathoz sem kötődnek. Vagy csak itt is nyomul a kangyal-majoross duó, mint a szövetségben.
64. abori |Válasz erre: 63. antiabs
2017-03-19 22:50:32 Lila öves, Fanatikus tag
Akkor ráéreztem.:)))
63. antiabs |Válasz erre: 54. abori
2017-03-19 02:32:01 Piros öves, Őstag
Még csak nem is ex, jelenleg is - lassan 2 évtizede - a mac-nál van.
62. bt
2017-03-19 00:02:07 Narancs öves, Tag
Elég szűken hozzuk ezeket a meccseket. 3-0 után én is azt hittem, reméltem, hogy sima liba lesz. Aztán nagyon nem. Hosszú lesz ez még, és kutya kemény. MAC erős nagyon, valljuk be, nincs sok különbség köztünk. Bradley papa korrekt, mindig kiemeli, hogy milyen komoly csapat ellen játszunk, Majoross az ellenfélre nem nagyon veszteget szót. Reméljük a mindent eldöntő meccs után kell majd gratuálnia :) De ez most még nagyon messze van.
61. korxi |Válasz erre: 60. vebgy
2017-03-18 22:54:48 Piros öves, Veterán
Az már elég régen volt. És ha csak a felnőtt elsőosztályt is nézzük, volt Lehel is, aztán egy 6-8 éves időszak amikor a Dunaferről és a (fehérvári) Volánról szólt a magyar felnőtt klubhoki. És ezek sem manapság voltak.
Az utóbbi három év meg már rólunk szól:)
60. vebgy* |Válasz erre: 59. korxi
2017-03-18 22:46:15 Fekete öves, Veterán
Én még azon nőttem fel, hogy évtizedekig összvissz négy csapat alkotja a magyar jégkorongot..Újpest, FTC,Volán (még Bp.) és BVSC...
59. korxi |Válasz erre: 56. vebgy
2017-03-18 22:40:51 Piros öves, Veterán
Ez azért nem teljesen van így. A MAC nem a semmiből jött, komoly jégkorong-utánpótlásnevelő egyesület, a korosztályos csapatukkal az EBYSL -ben (a korosztályos EBEL) játszanak évek óta. Nincs azzal semmi gond hogy indítanak felnőtt csapatot is a MOL ligában, ha találnak hozzá támogatót. A gond nem ezzel van.
58. korxi |Válasz erre: 53. Karpfen
2017-03-18 22:35:44 Piros öves, Veterán
Én is azon töprengtem a meccs után, hogy valamilyen téren hiányzott-e Magosi, de nem találtam ilyesmit. A 3:0, 4:1 vezetést eredményező jó játék és a gólok ugye nélküle is megvoltak (ellentétben az előző meccsel, ahol végig ott volt), aztán amikor a végén megint majdnem elbasztuk, de legalábbis nagyon zaklatott percek jöttek, akkor meg végképp nem ő hiányzott.
57. bukkalja
2017-03-18 22:34:37 Fehér öves, Újonc
Ez a csapat JÁTSZIK!
Az idegekkel is alkalmanként, de pont ettől nézhető, szerethető.
Már azt is ki lehet jelenteni:
IGAZI KÖZÖNSÉGCSALOGATÓ amit eddig a Jegesmedvék a rájátszásban művelnek.
Csak már nincs hova csalogatni, mert ma is szűk lett a Jégcsarnok.
Akik nem jutottak be Miskolcon, azoknak irány hétfőn a Tüskecsarnok, ha nem akarnak kimaradni ebből az IGAZI ÉLMÉNYBŐL!
3:0-nál úgy éreztem, idegenben csíphető a hétfői ...
Aztán meg jöhet itthon, szerdán a bajnokavató ütközet.
De váratlanul visszajött a MAC, úgyhogy korántsem törtek még meg.
De ennek ellenére, hétfő estére valamit mégis érzek ...
56. vebgy* |Válasz erre: 51. Szabó József
2017-03-18 22:27:39 Fekete öves, Veterán
Nem csípem az FTC-t, meg az Újpestet, nagyon nem. De a hokiban ők a tradíció...nem inkább valamelyikhez kellett volna csapódnia...?

1 2 3 4 5 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...