Banner

A 12. Paks - DVTK következik

Szerző: objektív | 2018-02-22 11:55:00

A legutóbbi öt mérkőzésen dunántúli találkozón kétszer-kétszer a DVTK és a Paks nyert, egyszer pedig döntetlen lett a végeredmény. Bemutatjuk a szombati ellenfelünket, és felidézzük a két csapat közös történelmét.

1952. november 28-án alapították meg a Paksi Kinizsi Sportkört, ami később Paksi SE, majd Paksi FC néven szerepelt. A főszponzor MVM távozása után ismét ez a hivatalos nevük. A csapat színe zöld-fehér.

Az NB I.-be 2006-ban jutottak fel, első évükben a 11. helyen végeztek. A csapat legnagyobb sikerük, a 2011-ben megnyert Ligakupa, valamint a 2010/2011-es bajnokságban szerzett ezüstérem.

Az OTP Bank Liga legutóbbi kiírását az 5. helyen zárták, a házi gólkirály Bartha László lett 11 találattal.

Egymás ellen

Az első paksi látogatásunkra 2006. szeptember 16-án került sor. A DVTK a Szalma - Mogyorósi, Elek, Katona, Farkas, Sipeki, Vitelki, Szögedi (Stanic a 45. percben), Buz, Simon (Faggyas a 77. percben), Binder (Kerényi a 70. percben) összeállításban lépett pályára. A találkozó jól kezdődött számunkra, mert Simon Attila góljával már az 5. percben vezetést szereztünk. A paksiak azonban Báló és - az egykori diósgyőri - Belényesi találatával negyedóra alatt megfordították a mérkőzés állását és megnyerték a találkozót.

A második összecsapásunkra 2007. november 3-án utaztunk az Atomvárosba. A Köteles - Kállai, Elek, Katona, Hegedűs, Bessong, Lipusz (Vitelki a 64. percben), Sipeki, Rassou (Vámosi a 74. percben), Kassim (Douva az 57. percben), Simon összetételű DVTK kétgólos előnyt szerzett Simon Attila és Sipeki István találatával. A mérkőzést azonban még így sem sikerült megnyernünk, mert Tököli a 79. percben szépített majd Kiss Tamás az utolsó percben kiegyenlített.

A harmadik mérkőzésünk a 2008/2009-es szezonban szintén döntetlenre végződött. Vágó Attila csapata Gohér Gergő kiállítása után fél órán keresztül játszott emberhátrányban, de Djordje Kamber góljával így is elhozott egy pontot Paksról. Vágó Attila vezetőedző a Köteles - Búrány, Miličić, Sebők, Gohér, Pintér Z., Kamber, Ahodikpe (Pelecaci, 57.), Tóth M., Homma (Szabó V., 79.), Stanić (Takács P., 74.) csapatban találta meg a pontszerző alakulatot.

A visszajutást követő első paksi mérkőzésünket 2011. szeptember 11-én játszottuk. A Radoš - Vadász, Gal (Nagy T. a 46.), Budovinszky, Gohér - Arze, Abdouraman, Gallardo, Luque (Tisza a 30.) - Menougong (Pál Sz. a 70.), Seydi összeállítású csapatunknak nem volt szerencséje. Luque és Gal sérülése miatt Benczés Miklósnak át kellett szerveznie a csapatát. A mérkőzés 77. percében Radoš szabálytalankodott a 16-oson belül, aminek eredménye egy kiállítás és egy büntető lett. Mivel több cserénk nem volt ezért Seydi állt a gólvonalra és kis híján kivédte Montvai 11-esét. Csapatunk azonban nem esett kétségbe és Budovinszky Krisztián révén kiegyenlített a 86. percben, így ponttal tért haza Miskolcra.

Első győzelmünket 2013. október 19-én arattuk Pakson. A DVTK a Rajić - Vági, Vadász, Kádár, Gohér - Abdouraman, Elek, Nikházi (Tisza a 69.) , Barczi (Kostić a 83.) - Futács, Bacsa (Batioja a 77.). összeállításban állt fel és meggyőző játékot mutatva Elek Ákos, valamint Barczi Dávid góljával történelmi győzelmet aratott. Abból a szempontból is történelmi volt a siker, hogy ezzel már hét mérkőzésre hízott a győzelmi sorozat, melynek során még gólt sem kapott a DVTK.

Olvasd el a teljes cikket>>>

forrás, fotó: dvtk.eu

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
2018-02-24 01:36:06 Piros öves, Őstag
... és szerintem x lesz.
2018-02-22 16:05:15 Fekete öves, Veterán
Mostpedig: Szombaton meccs lesz. Ha hó nem lesz. Ha lesz, nem lesz.
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...