Banner

7777-en a nyolcadikért. Fogadást ajánl a klub a szurkolóknak

Szerző: Jáborcsik András | 2019-02-13 20:12:00


Egyedülálló módon fogadást ajánl a klub a szurkolóknak. Amennyiben legalább 7777 szurkoló kilátogat a hét mérkőzés óta veretlen DVTK szombati Budapest Honvéd elleni mérkőzésére, akkor a klub a soron következő hazai bajnoki találkozó jegyáraiból 90% kedvezményt ad a drukkereknek.



Mint azt minden diósgyőri tudja, a DVTK labdarúgói az elmúlt hét fordulóban nem találtak legyőzőre, négy győzelem mellett három döntetlen a csapat mérlege. Ráadásul a piros-fehérek legutóbb a bajnoki címvédő Vidi otthonából is elhozták a három pontot. Túlzás nélkül állítható, ez a csapat most valóban megérdemli, hogy mindenki mögéjük álljon, ezért a klubvezetés úgy döntött, fogadást ajánl a szurkolóknak.

Amennyiben a DVTK pontot szerez, akkor már sorban 8. mérkőzés óta lesz veretlen, ezért az a döntés született, hogy ha legalább 7777 szurkoló kilátogat szombaton a Budapest Honvéd elleni mérkőzésre, akkor a klub a következő hazai bajnoki találkozóján 90%-al lecsökkenti a jegyárakat.


Hívj el magaddal még egy Diósgyőrit! Töltsük meg újra a stadiont, nyerjünk együtt!

Hajrá, Diósgyőr!




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 1 2 34 5 6 7 8 >  Utolsó

2019-02-14 19:30:27 Piros öves, Őstag
Akkor foglaljuk össze. Nem lessz meg a 7777.Szerintem nagyjából ugyanannyira leszűnk mint legutóbb, max pár százzal többen, úgy 4000.
Igy nem is lessz 90%-os szitu sem, semmilyen % jövőhéten,mert hiteltelenné válna a klub a jövőre nézve ha újra kitalálni valami hasonló halva szűletett ötletet.
Most akkor igazoltunk 2 néger gyereket, vagy nem?
2019-02-14 17:48:20 Fekete öves, Veterán
Én alapvetően igazán jó kezdeményezésnek tartom a lehetőséget.
Egyrészt, ne legyünk már annyira kishitűek, hogy ennyi ember nem bír kimenni, mikor a szurkolók nem ekézik az edzőt és a csapatot, annak ellenére is igazoltunk a héten, hogy már senki nem számított rá (legalábbis kölcsönbe). Lesz vagy 12 fok.
Másrészt, attól is nagyon ügyes (és remélhetőleg pontokban is megmutatkozó) az ajánlat, mert a következő - elég nézőszám esetén gyakorlatilag ingyenes - meccs pont a Felcsút ellen lesz, így, ha nem is úgy sül el minden a Honvéd ellen, meg aztán idegenben, ennyi pénzért megint sokan űznék-hajtanák a csapatot.
Mindemellett: 1. Addig senki ne panaszkodjon, hogy drága a jegy, míg nincsenek százak-ezrek, akiknek már nem jutott az ezerötszázas jegyből.
2. Ha összejön a nézőszám, 3.300 forint a Naposról két meccs ára.
3. Nem zárom ki, hogy ha nem is lesz meg 7.777 néző, az mondjuk kap 50%-ot, aki a Honvéd ellen ott volt.
4. Kissé előre nézve, minden ősszel, minden tavasszal várható valamilyen akció, így érdemes lenne a jövő évi bérletek szerződési feltételei közé berakni, hogy nekik - akik előre bizakodnak, pénzükkel is a csapatban - jár egy minimum akkora kompenzáció, mint amennyit a "sima" mjegyvásárlók nyertek egy adott szezonban. UFF, én beszéltem, ez hosszabb lett, mint gondoltam.
75. tomi87*
2019-02-14 17:24:53 Fekete öves, Veterán
Karan mellett Tajti is 5 sárgás lett. :(

Hatalmas az érdeklődés a hét forduló óta veretlen DVTK szombati Budapest Honvéd elleni mérkőzése iránt. Mivel a Vidi ellen Dejan Karan és Tajti Mátyás is begyűjtötte ötödik sárga lapját, ők biztosan nem léphetnek majd pályára a Honvéd ellen, viszont szeretnének segíten abban, hogy zökkenőmentesebb legyen a jegyértékesítés, ezért személyesen segédkeznek majd a DVTK Shopban pénteken 16 és 17 óra között.
74. Zagar |Válasz erre: 71. adamme
2019-02-14 17:13:21 Barna öves, Tag
Szerintem nem sír itt senki. Én pl. annyira nem sírok, hogy tulajdonképpen nevetek.
Mosolygok azon, hogy sokaknak tényleg nem tűnik fel, hogy olyan nézőszám feltételt szabnak, ami nagyon-nagyon,sőt még egyszer nagyon kicsi eséllyel lesz meg. Ez engem nem dühít, nem anyázok csak tényleg sompolygok nagyokat. A FTC ellen voltunk kb. nyolcezren, arra pedig tudjuk, hogy előbújik mindenki. Könnyű úgy ígérni és nagyvonalúskodni, hogy csekély az esély, hogy be kelljen váltani az ígéretet. Persze lehet, hogy ez tényleg egy több lépcsős marketing fogás, ahogy valaki már utalt is rá. Tehát ők is tudják, hogy nem lesz meg a 7777, de ennek ellenére is adnak majd valami kedvezményt a következő meccsre.
Egyébként bérletesként akár 7777 akár nem, én már kifizettem a teljes árat a meccsekért. Igaz, hogy a tavaszi jegyár csökkentéskor ígértek valami kompenzációt. Majd meglátjuk.
Amúgy, bár meglepődnék, ha ilyen sokan lennénk szombaton, de természetesen örülnék neki.
Sőt elsőként igyekeznék elnézést kérni a kishitű kétkedésemért.
73. funkdvoid |Válasz erre: 66. 2017.
2019-02-14 17:11:41 Piros öves, Őstag
Hát nem tudom mi van, de ma kb. tegnaphoz kèpest jóindulattal 600 jegy fogyott......
Páran egyèbkènt írták itt hogy mi lett a szurkolókkal, meg már nem is vagyunk azok, nincs összetartás stb...
Szerintem nem velünk van a baj, megcsömörlöttünk.
Itt a pofon a vezetősègnek...
72. pe-pe |Válasz erre: 69. El Bandi
2019-02-14 16:39:35 Lila öves, Tag
A "borsodi szitu" az tényleg a reklámszöveg a többi viszont saját meglátás. :)
71. adamme |Válasz erre: 68. Szabó József
2019-02-14 15:59:28 Barna öves, Tag
Eleve nem is ertem, hogy egy alapvetoen pozitiv dolog kapcsan mit lehet veszekedni. Sokkal hosszabban ki tudnam fejteni a velemenyem, de roviden, ez a dolog azoknak kedvezmeny, akik hoban fagyban, az utolso megmaradt 2500 szurkolo kozott vegignezik a meccset, akkor is amikor 6 meccse nem nyertunk. Egyszer az a baja itt egyeseknek hogy minek 90%os jegy, tele lesz divattal. Tessek, itt a koztes megoldas: lehet 4000 "divatot" hozni, akik a haladas ellen mar nem is biztos hogy kijonnek, illetve ha megis, a hali elleni 90%os jegyert eloszor ki kell fizetniuk most szombatra a teljes aru jegyet. Ti (tudom hogy valaszkent irom, de altalanossagban ertem mindenkire a megszolitast, ne vedd magadra, Jozsi:) meg akik itt hisztiztek, igyis ugyis kimentek mindket meccsre, igy legalabb a masikat az eredeti ar 10%-ert nezhetitek meg, akkor meg mi a gond? Agyam eldobom egy ket hozzaszolastol, el se hiszem hogy valakinek ilyen baromsagok megfogalmazodnak a fejeben, nem hogy meg le is irja...
70. El Bandi |Válasz erre: 68. Szabó József
2019-02-14 15:58:56 Piros öves, Őstag
Nincs itt semmi veszekedés, van egy cikk, és mindenki aki akarta leírta véleményét. Ettől még jó az oldal :)
69. El Bandi |Válasz erre: 64. pe-pe
2019-02-14 15:55:31 Piros öves, Őstag
Látom nézed a legújabb sörös reklámot...
2019-02-14 15:34:56 Fekete öves, Veterán
Méltatlan ez a veszekedés az oldalhoz.

 < 1 2 34 5 6 7 8 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...